Feledékenyek az év közben kötelező biztosítást váltó autósok
A 2010 eleje óta vásárolt autók tulajdonosainak a vásárlás napjától számítva egy évre szól a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb), de egyharmaduk még mindig azt hiszi, hogy biztosításuk az év utolsó napján jár le - közölte felmérésének eredményét a Genertel Biztosító az MTI-vel.
Kötelező lesz a tengeri hajók biztosításaA gazdasági célú, 300 bruttó tonnatartalmúnál nagyobb tengeri hajóknak - amelyek magyar lajstromozásúak, vagy pedig Magyarország területi vizein közlekednek - rendelkezniük kell az üzemelésük során okozott károk fedezetére szóló biztosítással - az előírást a víziközlekedési törvény módosításának tervezete és a tengeri hajók kötelező biztosításáról szóló kormányrendelet tervezete tartalmazza, mindkettő a kormány honlapján jelent meg. Több tízezren kergetik saját adataikatVélhetően több tízezer autós átkozza el a napokban a biztosítóját és az új kártörténeti rendszert. Míg az egyiket csak a fogyasztók, a másikat a callcenteres munkatársak is. Sokunk kapott levelet a héten a biztosítójától, hogy a kártörténetét nem tudják lekérni a nyilvántartásból. De mi közünk ehhez, ha ezt egy központi adatbázisból, rajtunk kívül kellene megtenni? Csupán annyi, hogy bukjuk a bonusz-besorolásunkat és mehetünk vissza A00-ásba. Február 29-ig esedékes a kgfb aktuális részleteA január 1-jei szerződéses évfordulóval rendelkező autósok idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díja aktuális részletének legkésőbb 2012. február 29-ig be kell érkeznie a biztosítótársaságokhoz - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), hozzátéve, hogy az aktuális díjrészlet mellett az adott időszakra vonatkozó baleseti adót is be kell fizetniük az autósoknak. Autósok tömege veszítheti el a bónuszátA kárnyilvántartóban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződők adatainak hibája miatt több tízezer autós kerülhet az aktuális bónusz fokozatából alap-fokozatba egy évre - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel. Jóval kevesebb biztosítóváltás lesz?Ma éjfélig mondhatják fel meglévő kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat az autósok, és év végéig köthetnek újat. Nemcsak a díjak, de a kis megtakarítás miatt a biztosítót váltók száma is jelentősen elmaradhat a korábbi évekétől - írja a Napi Gazdaság. Megspórolható a jövő évi kgfb-ben a baleseti adóA 40 évesnél fiatalabb, és a nagyvárosban élő idősebb autótulajdonosok azok, aki megspórolhatják a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb) optimális megválasztásával, jövőre a baleseti adót - közölte a netrisk.hu internetes alkusz az MTI-vel. Éppen a kármentes autósokat sújtja a baleseti adó ?Igazságtalan a baleseti adó maximalizálása, mert a napi 83 forintos plafonnal az erős autók tulajdonosai, közülük is elsősorban a kárt okozók járnak jól. Sőt, ők még akkor is nyernek, ha megszűnik a biztosításuk és a fedezetlenségi díj után kell adózniuk. Az évközben váltóknak harmadával több a kgfb díjukA biztosítók még mindig azokat az autósokat akarják megszerezni, akiknek az év utolsó napján jár le a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb), az évközben váltók díja 36 százalékkal magasabb - közölte a kotelezo.hu internetes alkusz az MTI-vel. Sokan tartanak az olcsó kötelezőtőlAz internetes kalkulációt a kötés előtt félbehagyóknak magas az aránya. Van, aki már az adatai bevitele, és az autó összes paraméterének megadása után szembesül azzal, hogy nincs megbízható adata arról, hogy mennyi lesz jövő évben a bonus/malus fokozata. A MABISZ az idén is elindította saját díjkalkulátorátA Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az idén továbbfejlesztette saját, kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjkalkulátorát, amely a tavalyi kgfb kampányban debütált - közölték a szövetség vezetői szerdai budapesti sajtótájékoztatójukon. Az első hét nyertese az UniqaA kötelezőbiztosítás-kampámyok csúcsideje a második harmadik hétre esik. De jelzésértékűek lehetnek az első héten kialakult erőviszonyok, trendek. Egyes szakmai vélemények szerint a 2012-es nyertesek évekre beáshatják magukat pozícióikba. A bónuszfokozat bizony sokat számít!Azok, akik a sok szabálytalanság miatt már a jogsijukkal játszanak, igencsak magas kötelező-díjakra számíthatnak. Szinte minden biztosító jelentős összeggel támogatja a balesetmentes autózást. Tizenötezer alatt az átlagdíjA Hír TV Rájátszás címűműsorának hétfőn, az első kampánynap estéjén az egyik meghívott Rácz István volt. A biztositas.hu igazgatója elmondta: könnyen meglehet, hogy a 2011-es lesz az utolsó igazi kötelező biztosítási kampány. Kedvezmények, pótdíjak és kiegészítő szolgáltatások 2012Néhány biztosító jelentős kedvezményt ad a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás(kgfb) díjából mások mellett a rendőröknek, tűzoltóknak, ügyvédeknek, oldtimer-tulajdonosoknak - közölte a jövő évi kgfb díjainak elemzése után a CLB független biztosítási alkusz vasárnap az MTI-vel. A díjak első, gyors összehasonlításából kiderül, hogy az Allianz és a K & H Biztosító is 5-5 százalékkal emelte az alapdíját. A Köbe, a Generali és az Union nem változtatott a tarifán, az Uniqua viszont 20 százalékkal csökkentette az alapdíjat. December 1-jéig mondhatók fel a kötelezőbiztosítás-szerződésekAzok a járműtulajdonosok, akik a jelenlegi biztosításuknál kedvezőbb kötelező gépjármű- felelősségbiztosítást (kgfb) találnak és januári évfordulós a szerződésük, december 1-jéig mondhatják fel biztosításukat, majd az év végéig köthetik meg az újat - hívja fel az autósok figyelmét a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében. |
A kgfb húzta maga után az interneten kötött biztosításokatA kötelező gépjármű felelősségbiztosítások (kgfb) 85 százalékát, a casco biztosítások 60 százalékát, míg az utasbiztosítások 40 százalékát kötötték az ügyfelek online módon - közölte az Union Biztosító a cég felmérésének eredményét az MTI-vel. Szerdán éjfélig kell befizetni a kgfb első részletétAz idei kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) első részletét február utolsó napjának végéig kell befizetni, aki ezt elmulasztja, annak automatikusan megszűnik a biztosítása - hívja fel az autósok figyelmét a netrisk.hu internetes alkusz, az MTI-hez is eljuttatott közleményében. Egymillióan váltottak kötelező biztosítástMintegy egymillióan kötötték újra kötelező gépjármű felelősségbiztosításukat a tavaly év végi időszakban, a ténylegesen biztosítót váltó autósok aránya azonban ennek csak hetven százaléka. Az átszerződő ügyfelek még a baleseti adó megfizetése után is átlagosan alacsonyabb díjat fizetnek a tavalyinál – derül ki a PSZÁF piaci gyorselemzéséből. Több mint egymillióan váltottak kötelezőtIsmét meghaladta az egymilliót a novemberi kötelező biztosítóváltások száma, közölte csütörtökön a biztosítás.hu. Bár az előzetes várakozások még a díjak stagnálását vetítették előre és a megtakarítható összegek is jelentősen csökkentek az előző évihez képest, mégis közel 1,1 millió jármű kötelező biztosítását cserélték le az autósok novemberben. Elszálló kedvezmények - vagy ez a csel?A különböző kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjkalkulátor-oldalak számításainak eltérése jó okot szolgáltathat arra, hogy az ilyen oldalakon kapott edetményt a MABISZ Díjnavigátorával is ellenőrizzük - tanácsolja a Magyar Biztosítók Szövetsége. Az eltérések oka a a MABISZ szerint az lehet, hogy a díjkalkulátor programok némelyike csak korlátozottan tartalmazza az elérhető kedvezményeket. Ennek lehetséges okairól azonban nem szól a nyilatkozat, így mi sem bocsátkozhatunk feltételezésekbe. Jégeső, szélvihar, hónyomás, baleset, jogvitaJégeső, szélvihar, hónyomás, baleset, jogvita következtében előállt károk, fizetnivalók esetére is biztonságban tudhatja magát az autós, aki "mezei" kötelező biztosítása mellé a választható - többnyire évi néhány ezer forintért elérhető - kiegészítő biztosításokra nem sajnálja két-három mozijegy árát. Az autós kárkifizetések felének oka az ütközésA gépkocsi használat csökkenése miatt nem lett kevesebb az ütközéssel okozott kár: a kötelező gépjármű felelősség- és a casco biztosítás alapján kifizetett összeg mintegy fele az autók ütközésekor keletkezett - közölte a Generali Biztosító az MTI-vel saját adatai alapján. Nem mindenki tud spórolni a kötelező 2012-es díjánVan olyan autós, aki jó szerződéskötéssel mentesülhet a baleseti adótól, de olyan is, aki nem kap a tavalyinál jobb ajánlatot. Az autósok harmada válthat kötelezőt novemberbenAz autósok közel harmada válthat kötelezőt a hónap végéig a netrisk.hu becslése szerint, a PBA Biztosítási Alkusz Kft. tapasztalatai szerint pedig bár rekordmélységbe esett a kötelező ára, a sok bizonytalanság megbénítja a fogyasztókat. Hasznos tanácsok kgfb-átszerződésnél (PSZÁF)A Pénzügyi Szervezetek Éllami Felügyelete az átszerződési időszak kezdete előtt frissítette a témában kiadott tájékoztatóját.
Végzetes félreértés: pótdíj a balesetmentesen vezetőknekEgy véletlen hiba miatt veszítheti el régi ügyfélkörét a Genertel, melynek kgfb-tarifáját rosszul szövegezték meg, egy "nem" szócska miatt rengeteget bukhat a biztosító KGFB 2012: Tényleg a fiataloké a pálya?Azt hiszem, idén minden magyarországi gépjárműtulajdonosnak újra kell gondolnia a kötelező felelősség-biztosításról szerzett eddigi ismereteit. Az új díjszámítási mód egy kissé összezavarta a korábbi állapotokat. Megváltozott a különböző gépkocsik egymáshoz való viszonya, hiszen az eddigi köbcenti helyett a motor teljesítménye számít. A biztosítók kedvezményrendszere is némi változáson ment keresztül: előnyben részesítik a fiatalokat. Legalábbis ezt állítják. Ötszörös különbségek a jövő évi díjakbanAz első részletes mintaszámítások alapján ötszörös díjkülönbségre is volt példa a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) jövő évi díjaiban. A piac három részre szakadt: hat biztosító folytatta az árharcot, hárman emelték áraikat, a többi társaság pedig vagy szinten tartotta, vagy csak a számára vonzó korcsoportban csökkentette tarifáit - közölte a netrisk.hu alkusz hétfőn az MTI-vel. A vártnál is nagyobbak a kedvezményekA biztosítók 2012-re a várt 5 százalék helyett 10-15 százalékos árengedményt tettek a vasárnap kihirdetett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáikban, ez több, mint amennyit a károk alakulása indokolttá tett volna - közölte két internetes alkusz az MTI-vel. Megjelentek a 2012. évi kötelező-tarifákMegjelentek a 15 autós biztosító jövő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifái vasárnap reggel a Nemzeti Sport és a Metropol mellékleteként, 186 félbehajtott újságoldalon; a korábbi évekhez képest változás, hogy a meglévő ügyfeleket nem büntetni, hanem megtartani akarják a biztosítók a díjaikkal, illetve a zöldautókat olcsóbban biztosítják. |
